Ott tartottunk valamikor január végén, hogy Manka a francia búcsúvacsorán eldönti, meglátogatja Emily nevű angol barátnőjét. Ezért Normandiában hajóra száll, hogy átszelje a La Manche csatornát. A könyv második felében a vidéki Angliáról lesz szó, sok-sok képpel, remélem, izgultok:)
Tehát a hajóút.
Mielőtt felszállnánk erre a rettenetesnagy hajóra, időzzünk egy kicsit Le Havre tengerpartján. Nem ez a legszebb tengerpart a világon, maga a város is inkább érdekes, mint szép, a második világháborúban szinte földig rombolták. Láttam néhány korabeli fotót egy könyvben, egy nyüzsgő kikötőváros lehetett előtte, olyasmi, mint Rouen (az első részben írtam róla). Most is egy nyüzsgő kikötőváros, de most elég eklektikus, az a fajta eklektika, amitől inkább idegenkedem, nagyon furcsa hangulata van. De az, hogy van egy tengerpartja, határozottan jót tesz neki. (Építészek sokkal többet tudnak erről a városról, mert építészetileg viszont nagyon érdekes, a második világháború után Auguste Perret tervezte és építtette újjá a várost vasbeton felhasználásával, úgy tervezve az épületeket, hogy világosak legyenek a helyiségek, minden házba jusson napfény.
Ez tehát a plázs:
Megérkezés és nagy hajó után kisebb lakóhajók:
A Florence nevű lakóhajó valóban létezik, tetszett a színe és a neve is, így bekerült a könyvbe. Rengeteg lakóhajó közlekedik és "parkol" Angliában a csatornarendszeren, sokan itt élnek márciustól októberig. Az ablakokon csipkefüggöny, a hajó tetején tűzifa, fűszernövények virágcserepekben, az orrában kis hintaszék, ott lehet hímezgetni a napon egy jó tea mellett (láttam ilyet).
Itt lakik Emily, egy csodás kis házban, egy rózsakert közepén:
Ha valaki megkérdezné, mi hiányozna a legjobban Angliából, azt hiszem, első helyen a vidéki házakat említeném. Helyes kis farmok, kanyargó utcák, lakóházak, a vörös tégla a fehér ablakkeretekkel, nemritkán színes ajtókkal, és a sok zöld növény, virág, rózsa. Annyira otthon érzem itt magam, hogy az leírhatatlan. Ez a rusztikus hangulat lenyűgöz, pedig falusi (liba) lány vagyok, tehát nem a városi lány szemével tűnik romantikusnak a dolog. Imádom.
Erről a házról mintáztam Emily otthonát. Mellette, jobboldalt, egy kicsit látszik, van egy nagyon vicces fa!
Teljesen a házhoz lapul, mintha bújócskát játszottak volna, csak őt elfelejtették volna megtalálni.
Ez is egy kedvenc.
Futórózsa
Ez Walesben van, egy cuki kis étterem, a teljes épületet befutották a növények, ősszel meseszép lehet.
Ez itt Beatrix Potter farmja, szegényt már megint iderángatom (
itt már írtam róla), de az ő kertje is csodaszép volt.
és egy színes ajtó:
A következő oldalon a bárányok jönnek:
Manka régóta álmodott arról, hogy megölel egy puha bárányt. Én is szoktam erről álmodozni, de ennél közelebb még nem jutottam hozzá:
Nem is tudom, melyikünk volt jobban megijedve a másiktól.
Ők itt nyírás után vannak:)
Ők nem engedik.
Egy kis zöld még az oldalpárhoz:
Ez itt régen egy vízimalom volt.
Ez a kép nagy kedvenc.
Ez pedig a kőkerítés, ami az illusztráción a pöttyös sávok. Úgy tudom, ezek a kerítések azokból a kövekből épültek, amiket a földművelés közben kiforgattak a földből. Elég köves itt a talaj.
A következő képen a viktoriánus Mankák jelennek meg, festményeken.
E kép múzsája Sudbury Hall, erről is írtam már többször, itt forgatták a Büszkeség és balítéletben Pemberley belső jeleneteit, ez volt Mr. Darcy otthona.
A leginkább felismerhető a hosszú galéria, ami a filmen így nézett ki:
és ilyen most:
Állati jó, hogy a fényviszonyoktól eltekintve, ez ugyanaz a kép:) A szőnyeg is.
Az ott egy gyerek a szőnyegen, aki egy kicsit hisztizett.
De Mr. Darcy portréja nem lóg a falon, megnéztük:)
Ez pedig a kilátás a hátsó parkra.
A következő oldalpáron az időjárást taglalom. Nem kell hozzá sok szó, tényleg sokat esik. Mikor esik, kevesebbet kirándulunk, még kevesebbet fényképezek.
A teázós oldal következik.
Lehet, hogy snassz dolog, de mióta itt vagyok, elkezdtem gyűjteni a teáscsészéket, bögréket. Mondjuk viszonylag soha nem veszek boltit, inkább a bolhapiacokon nézelődünk, vagy a kastélyok ajándékboltjaiban (ahol nagyon drága minden, egy szívecskés bögrével már háromszor elváltunk egymástól, remélem, még megkaparinthatom!). Hogy bemutassam őket, írok majd egy külön bejegyzést, de hogy ne maradjon a teás szekció fotó nélkül, megmutatom, miből iszom minden reggel a teám:
Nyáron vettem, a Beatrix Potter farmja melletti kisbótban. Najó, méregdrága shopban. Azóta persze annyi helyen belefutottam már különböző csészékbe és szettekbe, el sem kellett volna utazni érte ilyen messzire!
És az utolsó kép, Manka hazaérkezik, éppen nyitja a kertkaput.
Erről a képről sem tudok fotót mutatni, mert még nem érkeztem haza. Bár mostmár van itthon és otthon is, mindkét helyen jól érzem magam, de leginkább útközben vagyok, ami rugalmasságra tanít. Hazudnék azonban, ha azt mondanám, nem vágyom nagyon az állandóságra.
A könyv végén, mintegy meglepetésként, egy kis fotóalbum található azokkal a fotókkal, amiket a normandiai és az angliai kirándulásaim alkalmával készítettem, és idáig csak online, a blogon vagy a fb-on voltak láthatóak:
A Loire-menti kastélyok, Etretat, Le Havre, Rouen,
Rouen, Honfleur, Sudbury Hall (kívülről!), mező és tengerpart,
lakóhajó előtt, útközben, Beatrix kertjében, Lyme Parkban, és hortenziák között.
*
Eddig tartott a mese mára.
A könyv tavaly novemberben jelent meg a Cerkabella kiadó gondozásában, a nyomdai előkészítés régi kedves barátom, Petényi Tibor munkája.
Ha szeretnétek,
itt tudjátok megrendelni, a Bookline oldalán (kedvezménnyel), de általában kapható a gyerekkönyvesboltokban is, mint például a Pozsonyi Pagony (Bp, Pozsonyi út 26), vagy a Két Egér (Bp, Ráday utca 20).
Köszönöm, hogy velem tartottatok:)
