A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nyuszi. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nyuszi. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. április 1., csütörtök

áprilisi Dörmögő


Huszonhat éve őrzök egy levelet. A gyengébb idegzetűek most bizonyára lefordultak a székről, de folytatom. Igen, ennyire öreg vagyok.
Ezt a levelet 1984-ben kaptam, óvodás koromban. Akkoriban két hosszú, fonott copfom volt és frufrum. Már nagyon sárga a boríték, a széle kezd foszlani is, narancssárga, oldszkúl repülős bélyeggel, írógéppel címzett levélről van szó. Horváth Mónika, Nagy B. csoport (ezek szerint bés voltam, nem is emlékeztem).

A Dörmögő Dömötörtől kaptam!!
Megköszönték, hogy rajzoltam egy pályázatra, nyilván nem nyertem semmit (én általában nem nyerek semmit), nem emlékszem, ez amolyan vigaszlevél lehetett, aláírta Dörmi apó, Dörmi anyó, Berci, Marci, Borika. Olyan cuki.

Bárhol laktam, valamiért ez a levél mindig velem volt, velem költözött. Őrzök így még néhány levelet, köztük egy kockás fecnire írt szerelmi vallomást hetedikből: " Szia, fizika óra van. A transzformátorokról beszélnek. Gyógyulj meg."
Micsoda költőiség, csak most fogtam fel!

Mit akarok ebből kihozni: az áprilisi Dörmi az én borítómmal jelent meg, és ez nagyon jó érzés!


2010. január 20., szerda

mutiaprozséd 2.: nyuszi


Ma ennyit tudok mutatni, holnap egy másikkal is kiegészítem, és ha az írótárs beleegyezik, akkor felteszem a hozzájuk tartozó oldalpárokat is, a szöveggel. Nagy kedvencem lett ez a nyuszis kép:) Nektek hogy tetszik?

***

Aujourd'hui je peux montrer cette image, demain je montrera la seconde.
J'aime ce lapin...et vous?

2009. április 15., szerda

nyúltabló



Elmúlt a húsvét, a nyuszik pedig összeálltak egy képpé:) Bár még nem ért ide mindenki, a késők később.

2009. február 19., csütörtök

a nyertes pedig..

Még tegnap éjfél után megtörtént a sorsolás, de már túl fáradt voltam a bejegyzés megírásához. Nagyon köszönöm mindenki hozzászólását, hihetetlen, hogy ennyien írtatok, és ilyen kedveseket! Az összes nevet felírtam egy kis cetlire, és egy porcelántálkából húztam ki egyet:


Gratulálok!!
Kérlek, írd meg a postacímed a profilomban található e-mail címre, én pedig küldöm neked a szatyit.

Ma indul a többi nyuszis szatyor feltöltése a meskára.

Köszönöm mindenkinek!!

2009. február 16., hétfő

ki szeretne ajándékba egy ilyet?



Új, nyuszis rátétes szatyrokon dolgozom. Történtek fejlesztések is, a szatyor "talpat" kapott, mostmár megáll benne egy ásványvizes palack (borosüveg), záródását egy erős mágneszárral oldottam meg. A belsőzsebet ezentúl mindig két részre osztom, toll-és telefonzsebre.



És a lényeg: úgy döntöttem, hogy a sorozat első darabját kisorsolom! (A képen látható darabról van szó.) Mit kell tenned? Csak hagyj egy kommentet szerda éjfélig, utána jelentkezem a nyertes nevével:)

(a sorsolás után a nyuszi testvérei a meskán megvásárolhatóak)