2013. július 16., kedd

abszolút Manka-mentes bejegyzés, csak a címben van, de tényleg.



Tarthatatlan volt, hogy már július közepe, de még mindig a háttérkép a legújabb bejegyzés. Az úgy van, hogy mióta kertes házba költöztünk (itthon), azóta egyrészt viszonylag ritkán látok kastélyt, amit lefotózhatnék, másrészt este kilenckor kikapcsolom a gépet, bár már hattól nem is vagyok bent.
 A látszat ellenére nagyon is dolgozom, de most jöjjön egy cicás-kutyás poszt.

Nagyon szeretem a cicákat, nem is olyan régen írtam is, mennyire hiányzik, hogy legyen. Most van négy. És egy törpetacskó, még kölyök ő is. A cicák közül csak kettőnek van még neve, de az is lehet, hogy a két névtelen valaki másé lesz, úgyhogy őket addig duplán kell szeretni. 

Ekkorák voltak, amikor kaptuk őket:


Ő Kornélia, a cicafigurám után.Valamiért mindig nagyon ijedten néz.


 Ő az egyik névtelen, a másik is kb ugyanígy néz ki, kis szürke álarcos lovagok.



Ő Szófia Hercegnő. Remélem, egy fiú kiscica nem sértődik meg ettől a névtől, de mivel nem érti, mit jelent, úgy gondoltuk, hívhatjuk bárhogy.

Nagyon jó kiscicák, egyáltalán nem rosszalkodnak.


 Bár a szőlőre szeretnek felmászni.


Mind a négyen:


Ő pedig Csipesz, a kiskutyánk. Hallgat még a Csiperkére, a Csipikére, vagy bármilyen Csi-vel kezdődő szóra. Sajnos a farka hegye lemaradt a képről, de kiegészítettem nektek:


Imádjuk. Nagyon érdeklődő kiskutya.


Az ott a kutya alatt két cicaláb. Ez a közöttük lévő viszonyokat is érzékelteti.


Hát nem cuki?



5 megjegyzés:

euthymia írta...

Nagyon edesek :)
En is úgy szeretnek mar egy kiscicat !

Mónika írta...

végül nem jönnek a kettő lovagért, utaztassam neked Angliába? :))

Sakura írta...

Csodás állatsereg, nagyon cukik! A szüleimnél a szőlő nekünk is mindig tele volt cicákkal :-) Inkább cicás vagyok, de ez a tacsi olyan édesen néz, hogy rögtön levett a lábamról :-) Vigyázz rájuk!

oli írta...

Ha volna egy olyan élet

jabsdesigntips írta...

semoga memberikan yang erbaik buat pembacanya