2012. október 3., szerda

utaznak a Mankák


Már megint túl sok dolog történik egyszerre, szerencsére mindegyik nagyon izgalmas:) Először is egy kis szolgálati közlemény: ezen a hétvégén ne keressétek a Mankákat a wampon, most egy másik eseményre készülnek. A képen látható dobozt a Hajós utcába küldtem Budapestre, a Projekt Showroom 4 napos rendezvényére. Ez egy pop up bolt lesz gyerek témában, ami azt jelenti, hogy 4 napra egy szuper kiállító- és vásárteret rendeznek be itt, hazai alkotók munkáival.

Helyszín tehát: Budapest, Hajós utca 41.
Időpont: Október 11-14. (csütörtöktől vasárnapig)

A csomagot egy óriási dobozban állítottam össze. Nagyon meg voltam elégedve, milyen gyorsan ment a pakolás.


Lelkesen fotóztam.



Ezt a képet csak azért készítettem, hogy megmutassam, milyen cuki baglyos újságpapírral tömtem ki a hézagokat.

Aztán cuki baglyok ide vagy oda, a doboz túl nagynak és nehéznek bizonyult a postán, vagyis inkább úgy fogalmaznék, pont átlépett egy súlyhatárt és nagyon drága lett volna. Hazahoztam, átcsomagoltam két kisebbe. Vissza a postára. Ezek még mindig nagyok voltak, a postásfiú szerint minimum 5 centit le kéne vágni belőlük. Vágjunk. Hazajövés, doboz kicsomagol, 8 centit bemér, levág, visszaragaszt, belepakol, újracímez, újra posta, és mostmár minden este imádkozni fogok, hogy mindkettő egyszerre és nagyon gyorsan célbaérjen. 

A baglyos papírt ne keressétek majd, Andi és Kriszti, a harmadik csomagba már nem fért bele:(

Nadealényeg.
22 db Mankát küldtem! Mindenfélét találtok közöttük, elég sok fiús is van, pl Igor és Borisz, az erőművészek, vagy piros kendős kalóz, fess matróz..de találkozhattok Frida Kahlo-val is, van szivárványos, vagy plüss fiú és lány témában, pizsamás, mint például:




vagy ő is:
(nagyon puha plüss, arany mintával a lábain..)


Találkozhattok a sárga-szivárványos kis kedvencemmel,
aki sok fotón szerepel:

 vagy az ehavi háttérkép főszereplőjével - nem az őzikével, hanem az erdei Mankával:)


Ééés elsőként láthatjátok az angolkisasszonyokat, akiket mind elküldtem, hadd szívjanak egy kis budapesti levegőt.


Szívből ajánlom mindenkinek a vásárt, ha még nem láttatok élőben Mankát, most itt az alkalom, és nem utolsósorban így nincs postaköltség, postára várakozás sem:)

Plusz jóhír, hogy a Vavilo Kids csapata is szerepel a rendezvényen, tehát aki Manka hűtőmágnest szeretne, készülhet!


További örömhírekkel hamarosan!

A Projekt Showroom fészbuk oldalát itt találjátok.

4 megjegyzés:

Eva írta...

szia, nem gondoltál még a futárral hazaküldésre? én már postán (nagyobb) dolgokat nem adok fel, mert a futár sokkal olcsóbb - na nem fedex meg dhl-re gondolok:) hanem pl. anglia és mo. között szaladgáló, megbízható lelkes szállítókra.

szépek a Mankák, dobozban is:)

Hajnalka Cserháti, Ojni írta...

Jajjj Móni!!! Mintha csak magamat látnám, amikor Fr.o-ba küldök valamit! :D Nemrég vettem a vaterán egy vágógépet, tudod mivel töltötte ki a feladó a hézagokat? Levegővel telt pet palackkal! Na de tény, hogy egy baglyos csomagoló sokkal szebb! Jó utat Mankáéknak! Ekkora Manka tömegért már valóban imádkozni kell! És puszi is!

Mónika írta...

Éva, igazad van, tudom, hogy léteznek, de most eszembe se jutott, köszi! :)

Hajni! a levegővel telt pet palack alatt mit értesz? Csak visszacsavarod a kupakot és kész? :))

Hajnalka Cserháti, Ojni írta...

Igen!!! Bár a füstölős füst se lehet sokkal nehezebb! Ha a cimzettnek van bátorsága kinyitni, kellemes meglepetés lehet! :D