Gyerekkorom legkedvesebb mesekönyvei I.

Úgy tervezem, bemutatom a mesekönyveket, amelyeken felnőttem.

Mint már írtam, a 80-as években voltam gyerek. Úgy emlékszem, az első olyan mesekönyv, amiben az illusztrációk nagyon hatottak rám, az 1955-ös (most ez komoly?!) Grimm legszebb meséi, a Móra kiadótól, Róna Emy rajzaival. Ja nem, a kiadás 1983-as.

Az állatmeséket kevésbé szerettem, Babszem Jankó hidegen hagyott, a kedvencem Holle anyó volt, és a Széttáncolt cipellők (micsoda cím!!!). Interaktív meseköny volt/lett ez sok-sok átrajzolással, indigózással, kiegészítéssel a rajzokban (golyóstollal, természetesen, hogy most még jobban égjen az arcom)...Hogy csak a feltűnőbbeket mondjam, plusz csipkét rajzoltam (véstem) Holle anyó párnájára, és óriási hópelyheket, a fekete-fehér illusztrációknál kiszíneztem a főszereplőt, a legkisebb királykisasszony haját meghosszabbítottam, ő természetesen én voltam, ezért mindig fekete filctollat használtam hozzá!




Volt, ahol üresnek találtam az oldalt, és rajzoltam saját királylányt, aki mellett egy madár repül. A királylány úgy néz ki, mintha dohányozna, de valószínűleg csak mond valamit a kismadárnak. Nem tudom, mit, mert írni még nem tudtam.


A négy fortélyos testvér színes illusztrációján a királylányt úgy átrajzoltam kék golyóstollal, hogy az arcából most semmi sem látszik. Jó ötletnek tűnt zöld filccel vastagon berajzolni a királyfi útvonalát Az orsó, a vetélő, meg a tű című mesében, majd a mese végén, miután a hős elnyerte méltó jutalmát, és épp megkönnyebbülten repülnek a város felett, a ló elé odaírni, hogy “NYIHAHA” (ezek szerint mégis tudtam írni), de hogy a lónak mi lóg ki most a szájából, arra nem tudok rájönni. Olajág? Fűzfavessző?

Az egyik színes illusztrációtól nagyon féltem, ez azt ábrázolja, amikor Csipkerózsát megátkozza a javasasszony, vésztjóslóan felemeli a kezét, és valahogy az ívek meg a formák miatt olyan, mintha egy fej nélküli valaki lenne, sötét ruhában…még ma is úgy látom. Ehhez az oldalhoz hozzá sem nyúltam, és hófehér a háttér is:)


A kristálygolyó című mesében a képen a legkisebb fiú a varázslónak nyújtja a meglelt kristálygolyót. Én ebbe a varázsgolyóba annyi mindent beleképzeltem, hogy végül csupa feketére festettem.

Bár az állatmesékért nem rajongtam, azért az állatokat szerettem. A terülj, terülj asztalkám című mesénél van egy rajz, ahol a legény ostorral elver egy kecskét. Ezt a mozdulatot szépen kétszer áthúztam, lilával, és szegény kiskecskének négy könnycseppet rajzoltam kékkel. Elnézést kérek az illusztrátortól.


Egyébként ez lehetett a legrégebbi, leginkább kedves mesekönyvem, mert a többit nem rajzoltam össze!