2013. június 19., szerda

papírhajó


A Bárka online gyerekkönyves rovatában, a Papírhajón olvasható egy rövid írásom a Kate Greenaway illusztrációs díjról, és egy kis angol antikváriumról, valamit az ott beszerzett kincsekről, Almáspite a kertben címmel. Sok képet készítettem oda, de olyan kicsik lettek montázsolva, úgy gondoltam, itt is megmutatom őket, kicsit nagyobban, hátha valakit érdekel. A könnyebb érthetőség érdekében ajánlom, hogy nyissátok meg külön ablakban és először olvassátok el a cikket, de utána mindenképpen gyertek vissza képeket nézegetni, ha szeretitek a régi könyveket. Pince, földszint, első, második emelet és padlás.

A fenti, első képen látható a buxtoni antikvárium, a Scrivener’s book shop bájos kis épülete. 1890-ben épült, eredetileg is bolt volt, lakóházzal. Ahogy azt írom is, hihetetlen, mennyi könyv és egyéb papír fér be egy ilyen kicsi épületbe, összesen öt szinten.

 Ennek a lépcsőnek a színkódját szívesen elkérném:


 Ahol pedig nem könyvek vannak, ott babaház áll, muskátlik az ablakban, dobozok, folyóiratok, képek. Nagyon hangulatos. Minikiállítás a következő szinten, a lépcső mellett (ezt pont nem fotóztam le).





Szebbnél szebb gerincű könyvek a viktoriánus korból:


Kicsit közelebbről:



Ezt a könyvet innen vettem le:


Nem olyan régi, valójában 1967-ben adták ki, egy antológia mesékkel, versekkel, rengeteg fekete fehér és jópár színes képpel a 19. századból.


 Ettől a képtől volt egy rémálmom:


Jó lett volna elhozni,


de sajnos ott kellett hagynom..ahogy ezt is:



 Az összes pénzem és (bárki másét) is el tudtam volna itt költeni.



Sok-sok könyv, polclabirintuosk.


A zenei részlegen Liszt kották!


 Gyerekrészleg. Sajnos a legtöbb cím nekem nem sokat mond, hiszen nem az angol gyerekirodalmon szocializálódtam, de azért nem unatkoztam. Főleg a képeskönyveket és az extra régi meséket kutattam.


És meg is találtam, amit kellett:


Két Kate Greenaway könyvet, az egyik az Apple Pie, a másik pedig a Marigold Garden egy részlete puha kötésben. Lassan, de biztosan gyarapodni látszik a kis itthoni könyvtáram.



 Ki ne ülne oda egy kis aprósütiért?


Tervben van, hogy egy bejegyzésben összeszedem, milyen könyveim vannak még, de nem tudom, mikor kerül rá sor.


Nincsenek megjegyzések: