A következő címkéjű bejegyzések mutatása: táska. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: táska. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. február 11., hétfő

tavaszváró

Minden évben, tél végén eljön az a pillanat, amikor úgy érzem, az összes problémámra már csak a tavasz jelenthet megoldást:) Idén ez a pillanat most jött el. Mostantól hivatalos: várom a tavaszt! Jöhet a napsütés, a színek, a sok zöld, és mindjárt más fényben látjuk a dolgokat. Igaz, ez még nem az a virágültetős időszak, de legalább már nem tűnik reménytelennek, lehet úgy várni, hogy tudjuk, hamarosan itt lesz.
 
***
 
Most két olyan dolgot hoztam, ami ebbe a hangulatba illik (valójában hármat).
 
 
Az első: januárban a pihenés mellett új reprókat is készítettem. Valahogy úgy alakul mostanában, hogy az életemben nagyobb hangsúlyt kap az írás, és én szívesen adok neki teret. Mindig is nagyon szerettem kézzel írni, a mostanában készülő új reprók szövegének írásakor pedig nem is tudom megfogalmazni, mit éreztem pontosan. Ahogy kanyarognak a betűk, ahogy köréjük szervezem a képi világot, a színek válogatása, most mind-mind annyira jólesik! Ez a két kép az új sorozatom első két darabja, fogadjátok szeretettel.
 
 
A képekből A5-ös méretű reprók készülnek, vagyis a szokásos A4-es fele. Úgy gondolom, ezeknél ez a kisebb a szerencsésebb méret, könnyebb, egyszerűbb a szállítás, postázás, csomagolás. Van mögöttük vastag karton, így ha nem akarunk azonnal keretezni, simán odaállíthatjuk az íróasztalunkra. Feltűzhetjük a parafatáblánkra, és marad mellette hely a teendőinknek. Elpostázhatjuk a barátnőnknek, hogy felviduljon. Adhatjuk ajándékba egy ekkora könyv mellé, és lehet egybecsomagolni (vagy el is lehet rejteni a könyvben).
 
Persze, egy szép keretben is jól mutat, mint például ebben az A4-es ikeásban, amibe én tettem:
 


 
Készül a többi is, hamarosan mutatom őket.
 
***
 
A másik mutatnivalóm egy nagyon színes, szivárványcsíkos táska. Nem fogok visszatérni olyan szinten a táskavarráshoz, mint régen, továbbra sem vállalok megrendeléseket, de egy párat fogok varrni. Ha megtetszik egy anyag és muszáj belőle varrnom, akkor muszáj:) Most ezek a csíkos inspiráltak.
 
 
 Két hosszú füle van, vállon hordható, mágneszárral záródik.





...és hogy mi van azon a kicsi címkén?

 
You are wonderful. Hogy mindig tudd:))
 
Ha a táskát úgy veszi a tulajdonosa a vállára, hogy a címke belül van, menet közben csak le kell pillantani az önbizalombombáért! Tudjátok, hogy a szavaknak erejük van, ugye? :)
 
 

2011. május 31., kedd

Szabad aVásár!


Ezen a hétvégén, vagyis június 4-5-én lesz az első Szabad a Vásár nevű dizájnpiac a margitszigeti Holdudvarban! Én mindkét nap ott leszek, 10-19 óráig, szeretettel várlak benneteket, többek között az itt bemutatott újdonságokkal. Ha valaki a meskán vásárol addig tőlem, ott személyesen is átveheti.

(esőnap: jún 11-12.)

A vásár pontosan itt lesz.



(a plakát Schall Eszter munkája)





2010. május 12., szerda

pöttyönpötty táska


Világoskék alapon fehér pöttyös anyagon piros-fehér tűpettyes szív.

*
Bárányfelhős égen szív alakú léggömb.

2010. május 11., kedd

film noir szatyor újra


...mert nem tudok ellenállni a pöttyöknek és a kézírásnak...és nem is akarok.


2010. március 18., csütörtök

zöldesbarna Manka táska


Melegszívű Manka zöldesbarna táskán (vagy keki, kinek hogy tetszik jobban). Ahogy ezt a puha szívet nézegetem, kedvem támad epres málnaturmixot inni a teraszon... Sajnos még se málna, se rend a teraszon, de ami késik, nem múlik:)

Jó hétvégét!


(szokás szerint még több kép a meskán)

2010. március 4., csütörtök

meggytorta


Eredetileg nem terveztem ennyire édesre ezt a tortát, de biztosan veletek is előfordult már, hogy kevertétek a tésztát, bólogattatok a zenére, elábrándoztatok, és egy kicsit több cukrot öntöttetek bele a kelleténél. Valami ilyesmi történhetett velem is, bár ez a süti szerencsére kimondottan kalóriaszegény.

Édesszájú gazdájára vár a meskán.



(ja, és a bélése telistele meggyel!)

2010. február 9., kedd

következő


Íme a következő, amelyhez jó erős és nagyon szép színű sötétkék alapot használtam fel.
Nem lesz minden táska ilyen koncentrikus, de most ezek jönnek...




(Ha megtetszett, ide kattints.)

2010. február 7., vasárnap

falfestés, mint inspiráció


Talán emlékeztek még az óvodai falfestésemre.

Most kipróbáltam, hogy a felfestett fák színes tervéből milyen lenne táskát varrni. Ezt a tervet használtam fel:

Ami így néz ki a falon:


A tervet egy kicsit átalakítva, az elkészült táska így néz ki:

Tudom, tudom. Mintha lemaradt volna a fa törzse...de az az igazság, ennél a formátumnál, ebben a méretben nekem nem kívánkozott oda. Inkább a fakorona mandalajellege tetszett. A sárga levelekből az összeset kiszabtam, de felvarrni nem volt idegrendszerem, ezért minden másodikat tűzéssel érzékeltettem.

(Még több kép a meskán.)

Mini közvélemény-kutatás: Ti a vállon hordható, vagy a rövid fülű szatyrokat szeretitek jobban?

2010. február 4., csütörtök

új irány


Imádom az ikea anyagait, ez nem titok, a legtöbb táskám ezekből varrtam. Színesek, vidámak, sokfélék, szuper dolgokat ki lehet hozni belőlük. Eddig jól el is szórakoztam velük, mostanra azonban megérett bennem az elhatározás: valami mást szeretnék, egyedibbet, több szabadságot. Továbbra is használni fogom őket, mert pl az alsó képen látható anyagnak sem lehet ellenállni, egy kis pöttyös hozzá és kész...de a jövőben ezekből készítek kevesebbet. Ne a gyári minta legyen a főszereplő.

Szeretném megtartani a varrás kikapcsoló, alkotó jellegét, és azt is szeretném, hogy aki tőlem vásárol, annak tökéletesen egyedi darabja legyen. Így mindenki jól jár:)

Az első, bemelegítő darabot a fenti képen láthatjátok, a romantika jegyében készült, megtartva a szürke anyag városi jellegét. Hamarosan jövök a következővel, plusz felrázom egy kicsit a meska boltomat, és felébresztem a Mankákat a téli álmukból, ideje szólni nekik, hogy hamarosan társaságot kapnak!


Mindkét szatyor megtalálható a meska boltomban.
(a pöttyös bélésű elkelt)

2009. augusztus 31., hétfő


Néhány dolog, ami mostanában készült, de még nem volt időm megmutatni
(plusz még egy halom új manka, a meskán:).





2009. augusztus 17., hétfő

zöld madaras táska


Ezt a kalitkás táskát a múlt héten fejeztem be, de csak most tudom megmutatni. Nagyon izgalmas munka volt, figyelembe véve, hogy a kedves megrendelő, Réka textil szakon végzett:) Maradjunk annyiban, hogy komoly levegővételek előztek meg minden öltést:) Itt megragadom az alkalmat, és megköszönöm Kdattának a csodaszép zöld anyagot, ugyanis én ilyet sehol nem találtam, de Kata volt olyan kedves, és küldött a saját festésű anyagaiból. Köszi! :)

A madaras-kalitkás rátét ötlete a bélésből jött, az ugyanis ebből a madaras anyagból készült. Nem szerettem volna, ha a külső stílusában elüt a belsőtől, ezért felhasználtam a madarakat, és narancs, ciklámen cérnával kalitkákat varrtam köréjük.

2009. január 5., hétfő

2008-as visszatekintés










Az elmúlt évben elég sok negatív és pozitív dolog is történt velem/illetve bennem. Így visszatekintve egy folyamatos hullámzást látok, aminek a vége szerencsére határozottan pozitív, sőt, szuper:) Tavasszal kaptam a szüleimtől egy varrógépet, életemben az elsőt, és én magam is meglepődtem, milyen sok dolog kikívánkozott belőlem, mintha egy szelepet nyitottam volna ki. Életem egyik meghatározó eseménye ez a varrógép-ajándék, ez már teljesen biztos. A varrás a számomra megfelelő hobbi, hogy több is lesz-e belőle, majd meglátjuk. Mindenesetre mostmár legalább annyira nem férünk az anyagoktól, mint addig a papíroktól:)

A fenti képeken mutatok néhány táskát, szatyrot, amiket nem volt időm ide feltenni, olyan gyorsan gazdára leltek.

2008. szeptember 3., szerda

őszi

Az őszi-téli kollekcióm első két darabja. Ez bizonyára nagyon komolyan hangzik, és komoly is! :)) Részletek a meskán.

2008. július 21., hétfő

vidám szatyrok jönnek


Lelkes szatyorvarrásba kezdtem. Hamarosan egy új kreatív oldalon fognak szerepelni a munkáim, a tervek szerint varrok és rajzolok is. Íme az első ide készült darab..a bemelegítő körök után reményeim szerint hosszútávon indulok! :)

A részletekről nemsokára!