2012. október 17., szerda

Mankagyár


 A cím megtévesztő lehet, mert a Mankákat továbbra is egyedül varrom, de az alábbi fotók miatt ez ugrott be. Mivel jól be kell osztani az energiám és az időm, már nyár közepén elkezdtem készülgetni a karácsonyi időszakra, ami mostanra rettenetesen besűrűsödött. Van ugye a hajós utcai pop up store, ahová mindjárt 22 darabot küldtem, de azt vettem észre, hogy olyan nagyon sok Mankám van már, hogy igazából fel sem tűnik a hiányuk. Itt is egy doboz, ott is egy szatyor...:) Persze ennek az az ára, hogy szinte állandóan varrok. Most végre úgy érzem, utolértem magam, sok kiszabott, sok félkész és sok majdnem kész darab van.

A kezek-lábak készítésében (kifordítás-tömés) viszont van segítségem. Valamikor szeptemberben kb egy héten keresztül varrtam őket, majd postára adtam, ugyanis anyukám és nagymamám felajánlották, hogy szívesen segítenek benne. Pikkpakk készen is lettek, és a csomag visszautazott hozzám, és könnybelábadt szemmel bontottam ki a nagy zacskókat, telistele tökéletesen kitömött kis mankavégtagokkal:) Azt hiszem, ez az a pont, ahol elmondhatjuk, hogy a Manka babák készítésénél immár három generáció szeretete és törődése közreműködik:) Remélem, ez érződik is rajtuk!


 Sajnos már nem tudom a valódi mennyiséget megmutatni, mert nagyon sokat felhasználtam, viszont ma végre szétválogattam színárnyalatok szerint, és így már sokkal átláthatóbb.



 Egyszerre mindig többet varrok, úgy haladósabb, és valamiért szebb is lesz a végeredmény.


arcpírok:


 és az elkészültek:


*
A fészbukon mutattam már az újfajta pizsamás Mankát, melyre igazán illik a neve, mert egy pizsamából varrtam. Először magamnak vettem egy ilyen szép bordó, rózsás flanelpizsamát (Primark). Kimostam, kiterítettem az ablakom elé, és azon kaptam magam, hogy munka közben fél szemmel a száradó pizsamát nézegetem, azt saccolván, vajon mennyi Manka jönne ki belőle:) Visszamentem, és vettem még egyet, lesz néhány darab, de persze nem végtelen számú.



A fotó egy picit csal, mert a felső kép lámpafénynél készült, nem ennyire piros,  az alsókat nézzétek:



Csinos ugye? A mostani kedvencem.


Szóval, készülök nagyon, és novemberben haza is fogok utazni, és karácsonyig maradok is, lehet majd találkozni velem a wampokon (pontos időpontokat majd ha közelednek), vidékiek és wampranemjárók számára pedig fogok nyitni egy fotóalbumot a fészbukon, a Manka oldalán, ahonnan szintén le lehet majd vadászni a nektek tetszőt. Megrendeléseket nem nagyon veszek már fel, lévén, hogy itthagyom a kis műhelyemet, de ígérem, hogy mindenféle Mankából lesz több darab, biztosan fogtok tudni választani. 

Arról bővebben, hogy mi lesz a teljes karácsonyi kínálat a textilbabákon kívül, egy következő bejegyzésben olvashattok. Készülök egy-két meglepetéssel!

Jaj és egy nagyon fontos dolog a végére, ami egyébként külön posztot érdemelne, de sajnos nem volt időm. Az emlegetett hajós utcai pop up store nyitvatartását meghosszabbították, és bár ezt hétfőn meg kellett volna írnom ide a blogra is, csak arra volt időm, hogy a fb-on közzétegyem.. holnap, azaz csütörtök este 8 óráig tudtok még nézelődni több mint 60 magyar alkotó/cég portékái között. Hátha valakinek még új az információ, és kapóra jön!

PROJEKT SHOWROOM Bp, Hajós utca 41.

3 megjegyzés:

Csilla írta...

szépek :)))

Nyúl írta...

Ez roppant bájos :) a kezek és a lábak átutazzák Európát. Tiszta Tim Burton!

Annyira megnyugató, hogy másnak is így "jár az agya", sokszor én is azt nézem egy-egy használtruhás kínálatban, mi mutatna jól táska formájában bélésként, rátétként, és olyan bolond dolognak tartottam egy rózsaszín-fehér pöttyös blúzt azért megvenni, mert olyan anyagot sehol nem találtam :D (persze megvettem!)

Mónika írta...

az otthoni, angol turik lakástextil részlegén szuper kincseket lehet találni!! (sokszor kifogástalan állapotban, ezt nem győzöm hangsúlyozni)
de persze néha egy blúzt vagy szoknyát kell szétvágni, nem baj az. kicsit mérlegelni kell, mennyire éri meg anyagilag, ha megéri, akkor nem szabad sajnálni:)