2012. április 12., csütörtök

etsy - open

Sok-sok Mankával (és sok-sok munkával) feltöltöttem és újranyitottam az etsy boltom!

Íme.

Igyekeztem minél változatosabb Mankákat feltenni, van közöttük szivárványos, pizsamás, pizsamás macimanka, francia és viktoriánus Manka is. Készülőben van még egy Frida Kahlo és egy vőlegény, akire már vár a mátkája, de majd együtt teszem fel őket. És aztán majd szépen sorban a többit.

Jelen pillanatban tőlem, online csak itt tudtok vásárolni.

***

Több fontos dologról is szót kell ejtenem, haladjunk sorjában:

Árak: az első és legfontosabb, hogy ne ijedjetek meg az etsy-s áraktól: létezik a kupon kód nevű remek találmány, amellyel kedvezményeket lehet kialakítani. Én (több magyar etsy-s eladóhoz hasonlóan) a magyar vásárlóknak szeretnék ezzel kedveskedni, az engedmény értéke ötven százalék, így ugyanannyiért tudtok vásárolni Mankát, mint korábban például a meskán. Nem emeltem árat. Az etsyn, mivel amerikai oldal, alapértelmezettként amerikai dollárban vannak megadva az árak, biztosan tudjátok, hogy át lehet állítani más ország pénznemére, így forintra is (fent, az áraknál kell megváltoztatni). Így sokkal egyszerűbb, mert rögtön látni, mi mennyi kb, nem kell számológépezni. És ne feledjétek gondolatban rögtön megfelezni, a kupon kód miatt! Mivel az árak dollárban vannak megadva, az árfolyam ingadozása miatt az árak is ingadozhatnak, de ekkora összegeknél nem lehet vészes a különbség.

A kupon kód felhasználásának részletes menetét itt láthatod. Hálás köszönet érte Cilinek!Link

A kódot tőlem lehet kérni emailben, vásárlás előtt. Általában egész nap emailközelben vagyok.

Nem tudom, ki mennyire gyakorlott etsy-vásárló, ezért ideírom: a vásárláshoz paypal regisztráció szükséges. Ez egyáltalán nem bonyolult és nemcsak az etsyhez tudjátok majd használni. Itt olvashattok róla bővebben.

Postázás: mint azt sokan tudjátok, jelenleg Angliában élek. A postázás innen sem bonyolultabb, és nagyon megbízható. Küldtem már csomagot simán is és aláírós módszerrel is, mindkét verzió 5 munkanap körül rendben megérkezett (összesen kb tíz küldemény).

Az etsy postázásnál én a simán feladott küldemények költségével számoltam, ez 2 font, kb 720 ft. Ha valakinek ez nem jó, esetleg fél, hogy nem fogja megkapni, küldhetem aláírós módon, de ennek a díja sajnos elég magas, kb 2300 ft. Azt is lehet, hogy összefogtok páran, pl a fészbukon vagy privátban. Én is szólni fogok, ha postázok Budapestre, abba is bele lehet majd szállni. Minden ilyen esetben írjatok nekem előtte.

Számla: mostantól angol számlát fogok kiállítani, fontban.

Csomagolás: továbbra sem számítok fel külön díjat, és továbbra is sárga színű buborékos borítékban utaznak majd a Mankák.

Egyéb megrendelések: egyelőre sajnos sem mankatáskát, sem mást nem tudok megrendelésre készíteni. Igyekszem mindig változatos kínálatot nyújtani az etsyn, hogy mindenki találhasson kedvére valót.

Köszönöm, hogy végigolvastátok, ha bármilyen kérdésetek van, emailben megtaláltok, a cím itt látható fent, jobboldalt a kis képem alatt. Ide írjatok kupon kód ügyében is!


1 megjegyzés:

Hajnalka Cserháti, Ojni írta...

Öröm betérni! Friss, üde minden! Sok vevőt! ;)