2012. január 12., csütörtök

nagy levegő


Egy kicsit hosszabb posztot szeretnék írni, mert egyrészt változások elé nézünk, másrészt abszolút megérdemlitek a magyarázatot.
Hogy mindjárt a dolog közepébe vágjak, a lényeg, hogy január 31-én inaktívba helyezem a meska boltom, leveszem a termékeimet, bizonytalan ideig nem tudtok majd vásárolni onnan. Ez akár több hónapot is jelenthet.

Ez az írás nem arról szól, hogy lehúzom a rolót. Átszervezem az életemet, és ehhez most ezt kell tennem. Ennek semmi köze ahhoz, hogy néhányan bezártak az elmúlt időben. Ha kitalálom, hogyan tovább, megírom. De most beláttam, hogy egy fenékkel, egyedül megülni több lovat éppoly lehetetlen, mint egy tésztaszűrővel kimerni a Balatont. Februárban külföldre utazom, határozatlan időre. Eredetileg azt terveztem, minden egyes munkámat ugyanúgy folytatom, ahogy eddig, de rájöttem,hogy nem fogom tudni a meska boltom menedzselni, hiszen nem viszem magammal az árukészletet, hogy aztán kintről postázhassam a nyugtával együtt, viszont más nem írhat alá helyettem itthon, stb, stb… Majd ha kitaláltam, hogyan tovább, azonnal jelzem.

Ez azt jelenti, hogy január végéig a mostani kínálat érhető el online, a többi bizonytalan. Mielőtt elutazom, a budapesti boltokat jól feltöltöm Mankával, de mivel ezek a vidékiek számára nehezebben elérhetőek, ezért ez a meskás rész inkább nekik szól. Illetve a Kedd Shopot ajánlom figyelmükbe, mert náluk a webshopban is kapható Manka. Hogy kedvezzek egy kicsit, ezért a postaköltséget minden esetben én állom! Nem írom át a meskán, mert a módosításoknak is költsége van, de tartom a szavam! Ami január 31-ig nem talál gazdára, azt szétosztom a boltokba.

Mivel nagyon sok dolgom lesz még ebben a hónapban, és többek között a boltokba is szállítani akarok, ezért sajnos megrendeléseket nem tudok fogadni. Vár egy varrógép Normandiában, varrni egészen biztosan fogok továbbra is, készülnek majd a Mankák, de ha valaki az elkövetkező hónapokban rendelni szeretne tőlem valamit, sajnos a külföldről való postázás költségével számolnia kell majd (itt azért hozzáteszem, hogy szeretnék kitalálni valamit arra is, hogy ne növekedjen meg annyival a postaköltség). Mindent ki fogok találni, most azért írok, hogy időben megtudjátok ezt, és ha szeretnétek, vásárolhassatok.

Nem panaszkodni szeretnék, ezért nagyon sok, idekívánkozó dolgot le sem írok. Azt a rengeteg kedvességet pedig, amit kaptam Tőletek eddig, nagyon köszönöm. A rengeteg visszajelzést, hogy mennyire szeretitek a Mankákat, vagy egy-egy általam illusztrált könyvet. Nem hagyok abba semmit, sőt!! Folytatom a blogot is, és a fészbukon a Manka rajongói oldalon is számíthattok az aktivitásra továbbra is.


A boltom itt
érhető el, január 31-ig.

8 megjegyzés:

rozandi írta...

Sok sikert kívánok terveidhez!

Névtelen írta...

Kívánom, hogy bárhova vezet is az utad, további kis csodákkal ajándékozd meg az ember-gyerekeket és minket, ember-felnőtteket és kapj te is hasonló, váratlan kis csodákat az úton!
Sok szerencsét!
Ivett, Bristolból (Egyesült Királyság)

orsolya vanessza kiss írta...

Szia!


Legyen csodálatos Utad !!

Érdekes ... ez az időszak valamiért ilyen...

úgy olvasgatom, hogy mindenki átszervezi most az életét, a munkásságát... a mindennapjait.. hogy mit tud vállalni, mit nem... szerintem tavaly kicsit túlpörgettük magunkat...

és ha megint letisztulnak a vonalak.. akkor megint kisüt a nap! :)

SOK SIKERT HOZZÁ NEKED IS !


vanessza

Szabó Zsófia írta...

Kedves Mónika!

Néha le kell rombolni a várat, hogy újrakezdhesd az építkezést. Őszintén kívánom, hogy legalább olyan sikeres légy a gyönyörűséges Normandiában, mint itthon. Sok boldogságot és jó kincskeresést! :o)

Szeretettel, Zsófi

Névtelen írta...

Kedves Mónika!

Sok sikert kívánunk neked Normandiában! Biztosan sikerre viszed ott is, csak nekünk fog fájni a szívünk érted. :)
Szívesen árusítanánk néhány Mankádat a webboltunkban (www.babahami.hu), hiszen nekünk már van egy saját koronás Mankánk, jól elférne még itt néhány! :)Így sokaknak megmaradna a lehetőség, hogy a netről rendelhessenek.

Üdvözlettel, Anikó a Babahamiból

Anna írta...

Szia Monika!

Jo helyet valasztottal: Normandia. Jo ido van ott, szep kornyezet, van mit rajzolni es nem fagy hozzad a ceruza tavasszal...nem ugy mint itt, az Egyesult Kiralysagban...es!
A kiadok is megbecsulnek majd ott is ugy, ahogy otthon.
Ha tehetnem, en is oda mennek...jobb hely, mint Anglia...tele van erzelmekkel :) Kell az egy illusztratornak :) Jo levego es erzelmek...ceruza es papir, tehetseg, szorgalom= gyonyoru illusztraciok.

A legjobbakat...es orulnek, ha sikerulne a kapcsolatot tartanom Veled.

Puszillak.
Kecskes Anna

Mónika írta...

Köszönöm szépen a jókívánságokat, nagyon rámfér!! :) nagyon aranyosak vagytok.


kedves Anikó, ha most elfogynak a Mankák, nem fogok tudni egy ideig küldeni nektek, azt mondanám, később keressük még egymást..köszönöm!

Hajnalka Cserháti, Ojni írta...

Jó utat! Nagyon jó lesz!!! :)))
Meg fogsz lepődni... ha én fel tudok adni itthonról 110g-os csomagot egy ezresért, akkor ők ugyanezért az összegért akár egy kilós csomagot is postára adhatnak. Egyszerre ha többet elküldesz egy fix helyre, ahol átveszik, úgy szerintem működhet.