2010. június 21., hétfő

:)


Nehéz döntést hoztam meg a napokban. Nehéz volt, mert szeretem a munkám, imádok tervezni és varrni. De mostanában sajnos alig jut időm valamire, ez egy ilyen élethelyzet, és jól is van így, csak éppen be kell látnom, nem bírok mindent olyan tempóban, mint eddig (kicsit csapongok, de a félreértésekről eszembe jut, amikor főiskolás voltam, át akarták adni a helyet nekem a vonaton, mert hallották, ahogy telefonon beszéltem: "nem, már jól vagyok, ultrahangon is voltam, és kicsit mozog is". Amikor kiderült, hogy csak a nyakamra ment a huzat, és azt ultrahangozták, és örülök, hogy már tudom mozgatni, nagyon jót nevettünk.

Egyszóval azt szeretném ebből kihozni, hogy az eddig elvállalt megrendeléseim teljesítése után legközelebb augusztusban tudok elvállalni bármit is. Továbbra is varrok, számíthattok új Manka táskákra is, Mankákra és reprókra, de szeretném a saját tempómban...figyeljétek itt oldalt a meska kirakatom, mikor teszek fel éppenolyat, amilyenre vágytok. Blogolni is fogok. Csak a határidőket szeretném most fellazítani.

Teszem ezt azért, mert nagyon boldog vagyok, hogy két szuper kiadónak is dolgozhatok a közeljövőben, és szeretném ezt a két könyvet szívvel-lélekkel, teljes odaadással készíteni. Még semmi egyebet nem merek elárulni! Köszi! :D

7 megjegyzés:

Rezeda írta...

Csak ügyesen a könyvekkel! És ha megjelenik karácsonyig, szólj, hogy meg tudjuk rendelni a nagyiéktól:)
A táskákat meg nézegetem, hátha éppenolyan...

Vívó-Aszódi Melinda írta...

:)

Miss Scotty írta...

Ismerős az érzés :)
Kívánok szép nyarat, jó pihenést és jó munkát!

Üdv. Scotty

krisztina maros írta...

hajrá, Móni!!! :))
puszi!

Bakarasz írta...

Mónika, szívből gratulálok a két könyvhöz, nagyon kíváncsian várom őket... Ugyanezt a döntést pedig én is meghoztam, mert itt a két pici gyerkőc, akik közül a nagyobbik ősszel megy oviba, a kisebbiket hamarosan műtik egy hál' istennek apró dologgal - így is rettegek tőle... Így egy idő után a határidők gyomorszorítóak, az alkotás öröme pedig ezt megsínyli... Vagyis teljesen megértelek, és hajrá!!

Mariann Balint írta...

Juhéé Móni!
Örömmel olvasom, hogy milyen lendülettel nyomulsz!
Jó alkotást és szép nyarat kívánok!
ria

Mónika írta...

köszi, nektek is jó nyarat!!!

illetve Bakarasz, remélem, hamar túllesztek a műtéten, minden jót nektek!