2009. január 5., hétfő

2008-as visszatekintés










Az elmúlt évben elég sok negatív és pozitív dolog is történt velem/illetve bennem. Így visszatekintve egy folyamatos hullámzást látok, aminek a vége szerencsére határozottan pozitív, sőt, szuper:) Tavasszal kaptam a szüleimtől egy varrógépet, életemben az elsőt, és én magam is meglepődtem, milyen sok dolog kikívánkozott belőlem, mintha egy szelepet nyitottam volna ki. Életem egyik meghatározó eseménye ez a varrógép-ajándék, ez már teljesen biztos. A varrás a számomra megfelelő hobbi, hogy több is lesz-e belőle, majd meglátjuk. Mindenesetre mostmár legalább annyira nem férünk az anyagoktól, mint addig a papíroktól:)

A fenti képeken mutatok néhány táskát, szatyrot, amiket nem volt időm ide feltenni, olyan gyorsan gazdára leltek.

8 megjegyzés:

krisztina maros írta...

és milyen lesz a 2009-es kollekció? olyan szépek így együtt! és még mennyiféle volt... szerencse, hogy nem mosógépet kaptál (akkor éppen) :)

Mónika írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Mónika írta...

Na mégegyszer.:)

Kedves Zsuzsi, nagyon köszönöm, hogy rám is gondoltál, de kérlek, ne haragudj, az idén már nem szeretnék több "nem szakmai" jellegű bejegyzést írni. A blogot arra szeretném használni, amiért honlap helyett indítottam, ez pedig a munkáim bemutatása, remélem, megérted.

Kriszti: lásd a köv. bejegyzést! Igen, szerencse, egy mosógéppel viszonylag nehéz varrni:)

Babi néni írta...

A piros pöttyös anyagból következtethetek arra, hogy Te is fellelkesültél a Ferenc krt-on nyílt rövidáru üzlet kínálatát látva? :o)

Nagyon szépek a táskáid.

Mónika írta...

Köszi, Altair!
Sajnos még csak szemeztem az említett bolttal, a pöttyöset máshol vettem.

Ezek szerint a ferenc körúti egy aranybánya?

Babi néni írta...

Hát, én csak annyit mondhatok, hogy bementem, mert a kirakatban egy mesés (tényleg mesefigurás) viaszosvászon terítőt néztem ki.

Vettem két terítőnyi viaszosvászon mellé (belül találtam még egy szép virágost) piros pöttyös anyagot és aranyszínű szatént (ezek kicsit drágábbak voltak, mint a Mester u. - Ferenc krt. sarki textilboltban) és varrógéptűt és szaténrózsát és még egy csomó apróságot, horgolótűt és fonalat. Nem beszélve a gyönyörű szalagokról. :o)

És még az a szerencse, hogy kötni például nem is szoktam. :o)

Mónika írta...

magyarul: életveszélyes:))
látnom kell:))

Névtelen írta...

Sziasztok! hobbiból érdekelne a varrás-szabás, valaki tudna nekem küldeni alaprajzokat, vagy tippeket főleg ruhák, táskák varrásához? előre is köszönöm: Roni e-mail: punkronika@citromail.hu
MSN: roni-boo@hotmail.com (nagyon örülnék ha valaki ezügyben felvenne!:) )