Sokat gondolkoztam azon, hogyan lehetne a Mankákat a kisebbek számára is elérhetővé tenni, hiszen az eddigieket nem ajánlottam a 3 évnél fiatalabb korosztálynak, a gyöngyök, és a gombok miatt. Valami olyasmit szerettem volna, amit ők is tudnak használni, szeretgetni, nem csak egy szép baba, amire a nagyobbak már jobban tudnak vigyázni. Igyekeztem megtartani minden mankaságot, és igazából nem is egetverő a változtatás. Így született meg azalvóMankasorozatom ötlete. Nagyon puha anyagokból, mint például a plüss és a bársony, minimális díszítéssel, gombok, gyöngyök nélkül, alvó arccal, ölelő karokkal.
A nyári ruhákat sóhajtozva a szekrény mélyére süllyesztettük, helyet kellett csinálni a vastag pulóvereknek, kabátoknak. Megállapítottuk, hogy nincsenek is téli ruháink. Nekem pláne, mert én néhány vastag ruhadarabomból mankabátot varrtam, hiszen ők is fáznak, nem hallgathatom tovább a vacogást. Hamarosan bemutatkoznak a többiek is, a képen látható kisasszonyt pedig gyorsan áttessékelem a shopba.
Úgy tervezem, bemutatom a mesekönyveket, amelyeken felnőttem.
Mint már írtam, a 80-as években voltam gyerek. Úgy emlékszem, az első olyan mesekönyv, amiben az illusztrációk nagyon hatottak rám, az 1955-ös (most ez komoly?!)Grimm legszebb meséi, a Móra kiadótól, Róna Emy rajzaival. Ja nem, a kiadás 1983-as.
Az állatmeséket kevésbé szerettem, Babszem Jankó hidegen hagyott, a kedvencem Holle anyó volt, és a Széttáncolt cipellők (micsoda cím!!!). Interaktív meseköny volt/lett ez sok-sok átrajzolással, indigózással, kiegészítéssel a rajzokban (golyóstollal, természetesen, hogy most még jobban égjen az arcom)...Hogy csak a feltűnőbbeket mondjam, plusz csipkét rajzoltam (véstem) Holle anyó párnájára, és óriási hópelyheket, a fekete-fehér illusztrációknál kiszíneztem a főszereplőt, a legkisebb királykisasszony haját meghosszabbítottam, ő természetesen én voltam, ezért mindig fekete filctollat használtam hozzá!
Volt, ahol üresnek találtam az oldalt, és rajzoltam saját királylányt, aki mellett egy madár repül. A királylány úgy néz ki, mintha dohányozna, de valószínűleg csak mond valamit a kismadárnak. Nem tudom, mit, mert írni még nem tudtam.
A négy fortélyos testvér színes illusztrációján a királylányt úgy átrajzoltam kék golyóstollal, hogy az arcából most semmi sem látszik. Jó ötletnek tűnt zöld filccel vastagon berajzolni a királyfi útvonalát Az orsó, a vetélő, meg a tű című mesében, majd a mese végén, miután a hős elnyerte méltó jutalmát, és épp megkönnyebbülten repülnek a város felett, a ló elé odaírni, hogy “NYIHAHA” (ezek szerint mégis tudtam írni), de hogy a lónak mi lóg ki most a szájából, arra nem tudok rájönni. Olajág? Fűzfavessző?
Az egyik színes illusztrációtól nagyon féltem, ez azt ábrázolja, amikor Csipkerózsát megátkozza a javasasszony, vésztjóslóan felemeli a kezét, és valahogy az ívek meg a formák miatt olyan, mintha egy fej nélküli valaki lenne, sötét ruhában…még ma is úgy látom. Ehhez az oldalhoz hozzá sem nyúltam, és hófehér a háttér is:)
A kristálygolyó című mesében a képen a legkisebb fiú a varázslónak nyújtja a meglelt kristálygolyót. Én ebbe a varázsgolyóba annyi mindent beleképzeltem, hogy végül csupa feketére festettem.
Bár az állatmesékért nem rajongtam, azért az állatokat szerettem. A terülj, terülj asztalkám című mesénél van egy rajz, ahol a legény ostorral elver egy kecskét. Ezt a mozdulatot szépen kétszer áthúztam, lilával, és szegény kiskecskének négy könnycseppet rajzoltam kékkel. Elnézést kérek az illusztrátortól.
Egyébként ez lehetett a legrégebbi, leginkább kedves mesekönyvem, mert a többit nem rajzoltam össze!
